Kiegészítők
Kiegészítők melyekkel igazán egyedivé varázsolhatja autóját, minden terepre.
Kiegészítő árlista letöltéseTörténelem
A történelem, technológia és szellemiség hagyatékával a háta mögött, az ISUZU a 21. században is úttörő maradt.
A kereskedelmi járművek történelme
elf
forward
giga
A rendkívül sikeres FORWARD tehergépjármű 1966-ban TY néven gördült le a futószalagról. Jelenlegi nevét 1970-ben kapta. A rövidfülkés FORWARD V 1998-ban a FORWARD MAX-et a következő évben mutatták be.
A FORWARD rendkívül megbízhatóságát jól mutatja, hogy az autó alvázát könnyű és középnehéz teherbírású tehergépkocsikhoz 2007-ig használták.
A GIGA teherautó család 1995-ben került bemutatásra. Japán első négy légrugós felfüggesztési rendszerét a 1997-es modellévű GIGAMAX tehergépkocsiban alkalmazták először. A korszakalkotó tehergépjárművet 2007-ben, milliméter-hullámú radart alkalmazó technológiával egészítették ki, új utat mutatva a biztonság és a teljesítmény terén.
A személyautók történelme
ISUZU a személyautó gyártás területén is mérnöki úttörő volt. 1953-ban az első Hillman személyautókkal kezdte, majd 1961-ben bemutatta a Bellel-t és 1963-ban a Bellett-et.
1968-ban a Giugiaro által tervezett 117-Coupe meghódította a piacot. A Gemini, a GM és az ISUZU közös tervezése, 1974-ben került először bemutatásra, amit 1981-ben, egy szintén Giugiaro által tervezett modell követett, a Piazza, és egy kompakt összkerék meghajtású terepjáró, a Rodeo Bighorn.
1985-ben az ISUZU bemutatta az FF Gemini-t, és a kaszkadőr jeleneteket tartalmazó reklámja világszerte óriási sikert aratott. Az ISUZU sajátos személyautói, valamint sport terepjárói még ma is népes rajongótábornak örvendenek.
Tengerentúli piaci jelenlét fejlődése
Az ISUZU 1949-ben terjesztette ki tevékenységét a tengerentúlra, járműveinek Hong Kong-ba történő exportálásával. Az 1971-es együttműködési szerződés jelentette a kezdetét az ISUZU tengerentúli aktivitásának. 1972-re, a cég már pick-up teherautókat exportált az USA-ba. Egy, a GM-mel történő egyezség eredményeképpen, az ISUZU 1974-ben bemutatta a Gemini-t, amit a „világautó” koncepció égisze alatt fejlesztettek ki. Azóta az ISUZU folyamatosan gyarapítja, fejleszti a tengerentúli leányvállalatait.
Gyártási és eladási központokat létesített 1974-ben Thaiföldön, 1975-ben Észak Amerikában, és 1985-ben Kínában. Lengyelországban a dízelmotor-gyártás 1999-ben, az Egyesült Államokban pedig 2000-ben kezdődött meg. Az kumulált dízelmotor-gyártás Japánban és külföldön, már meghaladja a 22 millió darabot. 2005 és 2007 között, értékesítési pontokat létesítettek Spanyolországban, Mexikóban, Kanadában és Dél Afrikában. Termelési egységeket alapítottak Indiában és Üzbegisztánban valamint, az ISUZU teljes termék portfóliójával megjelent az orosz piacon is.
Az ISUZU célja ma is az, hogy a több mint 70 éves tapasztalatát fölhasználva, továbbra is a buszok, tehergépjárművek és dízelmotorok terén meghatározó, úttörő szerepet töltsön be.
